A Kalo-Transport Kft. fő tevékenysége nemzetközi áruszállítás, nemzetközi fuvarozás. Cégünket 2003.-ban alapítottuk, kezdetben mellékállásban 1 autóval elkezdtük a nemzetközi fuvarozást, mely gyors tempóban hárommá bővült, ezért 2004 év végétől már főállásban folytattuk a tevékenységet. Ehhez persze szükség volt a nemzetközi fuvarozásban szerzett több mint egy évtizedes tapasztalatunkra is, hiszen egyikünk az íróasztal mellett, másikunk pedig volán mögött és a műhelyben tanulhatta ki a szakmát, köszönhetően ezt persze korábbi munkahelyünknek, ahol hasonló munkakörben dolgoztunk. Innentől gőzerővel arra törekedtünk, hogy gépparkunk számát és technikai színvonalát fokozatosan növeljük és ezen fáradozásaink mai napig folytatódnak. Nagy mérföldkövet jelentett a cég életében, hogy pályázat segítségével 2005 évvégén felépíthettük a kalocsai Ipari Parkban fekvő félhektáros telephelyünket, így kiköltözhettünk egy családi ház pincéjéből egy olyan méltó helyre, ahol minden körülmény adott a nemzetközi fuvarozás által támasztott követelmények kielégítésére: kialakítottunk egy közel 300 nm-s 2 beállásos műhelyt, ehhez szorosan integrálva a központi irodát, szociális blokkot ill. raktárt. A kor követelményeinek megfelelően mozdultunk a logisztikai szolgáltatás felé is, ezért kialakítottunk egy 4 rámpáról is megközelíthető logisztikai raktárt, az ehhez szükséges kiszolgáló egységekkel (tárolórendszer, targonca, villás emelő). Ez a raktár segítséget nyújt az áruk ideiglenes betárolására, célállomásonkénti szegmentációra, gyűjtőfuvarok kialakítására. Az irodában jelenleg 4 fő dolgozik, feladataik az ezen a terülten szokásos fuvarszervezés, kapcsolattartás, számlázás ill. anyagbeszerzés. Fiatal munkatársaink dinamikusan alkalmazkodtak a nemzetközi piac elvárásaihoz, külföldi nyelvismerettel rendelkeznek, és most már elmondható, hogy tapasztalatokat is szereztek ezen az állandóan változó és nagy kihívásokat jelentő fuvarpiacon. Műhelyünk oldja meg a műszaki problémákat, és készíti fel a járműveket kellő gondossággal, hogy a hosszú távú fuvarfeladatokat is gond nélkül ellássák és vasárnap este vagy hétfő reggel újra kigördülhessenek a telephelyről. Hétközben tudják megoldani a nagyobb karbantartásokat, és lehetőség adódik idegen javítás elvégzésére, hiszen ehhez mind technikai mind szakmai feltétel adott. Járműparkunk főként Mercedesekből áll, már kezdetekkor letettük voksunkat e piacvezető márka mellé megbízhatósága, hosszú távú felhasználhatósága, műszaki innovációja, alkatrész ellátottsága miatt.A 16 db tehergépjárműből 9 db 12 tonnás Mercedes Atego, 6 db 40 tonnás Mercedes Actros, és 1 db Renault Master 3,5 tonnás furgonnal is rendelkezünk. Az Atego-k ponyvás felépítményűek, 17-18 palettásak, 5,5-6 t a terhelhetőségük. Ezek szólóban és pótkocsi kombinációval is járnak, így megemlehetjük a szállított mennyiséget 34-35 palettára és akár 14-15 t raksúlyra. Az Actros-ok és a hozzá kapcsolódó pótkocsik kivétel nélkül cserefelépítményesek, 36 paletta és 23 tonna áru szállítására alkalmasak. A furgonunk is ponyvás felépítményű, 8 paletta és 1,5 t áru befogadására képes. A járművek átlagéletkora 3 év, és több mint fele már legkorszerűbb Euro-5-s alacsony károsanyag kibocsájtású, melyet Adblue technikával érnek el Járműveinken tapasztalt pilóták ülnek, akikkel közvetlenül mobiltelefonon keresztül tartjuk a kapcsolatot, így lehetőség van azonnali helyzet-meghatározásra, azonnal tudunk reagálni egy esetlegesen módosult fuvarfeladatra vagy közlekedési akadályra, de lehetővé teszi az azonnali információcserét az autó pontos helyzetéről, várható érkezéséről vagy indulásáról. Minden járművünk fel van szerelve veszélyes áru (ADR) fuvarozásához szükséges felszereléssel és természetesen a gépkocsivezetők is rendelkeznek ADR bizonyítvánnyal, így a konvencionális fuvarozást ki tudjuk bővíteni veszélyes áru szállításával is. Rendelkezünk állandó és eseti megbízókkal, akik részére főleg Nyugat-Európába (Németország, BENELUX államok, Franciaország és Olaszország) és onnan Magyarország irányába fuvarozunk. A fuvarozott áru és a megbízó biztonsága érdekében természetesen rendelkezünk árufuvarozói felelősség vagy köznapi nevén CMR-biztosítással is. Telephelyünkön megoldottuk, hogy városon kívül zajmentesen tudjuk járműveinket parkoltatni, ahol rendelkezünk saját üzemanyagkúttal is. Fuvarozói tevékenységünk mellett járműkereskedelemmel is foglalkozunk, főként saját járműveinket értékesítjük, de bizományosi eladást vállalunk. Tevékenységünket megpróbáljuk fokozatosan bővíteni ill. színvonalát emelni, ezért pályázaton keresztül szeretnénk egy új logisztikai raktárat építeni ill. a meglévő műhelycsarnokunkat bővíteni. Így lehetőséget tudunk nyújtani bármilyen haszonjármű saját és bérjavíttatására. Logisztikai raktárunk pedig alkalmas lesz bármilyen áru be- és kitárolására, raktározására, egységrakomány képzésre, csomagolására.